2010. 12. 15.

1000. BeLIEve és születésnap - buli pénzesővel


Robin galériájában is fent vannak a képek már, több is, mint az előzőben. Itt látható.

Criss a 999. és az 1000. BeLIEve előadás után kapta meg a hatalmas tortát, a színház színpadán. Utána pedig a LAX-ban ünnepelte a születésnapját (december 19-én lesz), ahol szintén tortát kapott és pénzeső hullott a vendégekre. "Úgy fogtok ünnepelni, ahogy én," kiáltotta Criss és 10 000 dollárt szórt szét. 

"Hihetetlen este volt az ünneplésre. A kritikusok azt jósolták, hogy ennyi előadásig nem fogunk eljutni, de folyamatosan dolgoztunk a műsoron, és most mindenki imádja. Igen, most már olyan, mint a Mindfreak tévéműsor, a bűvészmutatványokat a színpadon és a közönség között adjuk elő, kamerák kereszttüzében, ilyet még senki nem tett ezelőtt."

Mint már arról szó volt, 39 illúzió van jelenleg a műsorban, és mihelyt meglesz az engedély, az eltűnő motorkerékpár lesz a negyvenedik - ez több, mint bármely más bűvészshow-ban a világon. Mint a Mindfreakben, kettévágja az egyik vezető táncoslányt, azután csattanó gyanánt a fél nő egy szobaszervíz kocsit tol végig a színpadon.


"Az új illúziók és a hozzáadott pirotechnikai elemek miatt biztonsági vizsgálatok alatt álltunk, ebből fakadóan nem tervezett késéseink voltak. Beletelt egy kis időbe, amíg tökéletesítettük, de végre megvalósítottuk," mondta Criss diadalmasan.

A buliban jelen volt a 2011-es Miss Nevada, Sarah Chapman, az előző Miss Iowa, Dani Reeves, Vince Neil, Carrot Top, Michael Godard, a Luxor elnöke, Renee West, és a volt elnöke, Felix Rappaport (most a The Mirage vezetője), és Criss menedzsere, Dave Baram is.

A LAX szórakozóhely VIP-részén Criss a családjával: bátyjaival, édesanyjával és Stella nagynénjével ünnepelt, aki megmutatta Criss-nek az első kártyatrükköt gyerekkorában.


A hajnalig tartó ünneplés után Criss korán kelt, mert Los Angelesbe repült, ahol néhány jelenetet forgat az 'Egy kapcsolat szabályai' című sorozathoz David Spade-del.

Criss: "Ilyen egyszer van egy életben: egy fontos születésnap, egy mérföldkőnek számító 1000. előadás és egy kábeltévés vendégszereplés egyszerre. Nem is lehet annál jobban leírni a dolgot, mint úgy, hogy varázslatos!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése