2013. 10. 28.

Már nem lehet tovább halasztani a műtétet

A CRISS ANGEL BeLIEve Cirque du Soleil színházi előadás képviselőinek hivatalos nyilatkozata október 25-én került ki a Facebookra:

Criss Angelt 2014 januárjában megműtik, hogy helyrehozzák a vállsérüléseit.

Kezdetben a tövis feletti izom, a labrum superior elülső hátulsó (SLAP) szakadásával és a lapocka alatti izom rándulásával diagnosztizálták, ami már több mint egy éve történt. 2013-ban folytatta a fellépéseit a sérülés ellenére; valójában nem hagyott ki egyetlen egy előadást sem a több mint 2100-ból, a BeLIEve 5 évvel ezelőtti premierje óta. 

Criss sérülése azonban súlyosbodott a nemrég végrehajtott dupla kényszerzubbonyos szabadulása közben a New York-i Times Square-en. Jelenleg már nincs más választása, kés alá kell feküdnie, hogy elkerülje a vállát érintő maradandó károsodást. 

Ezért a BeLIEve előadások 2014 januárjától elmaradnak, hogy Criss-nek lehetősége legyen a szükséges beavatkozásra és az utána következő gyógyulási időszakra.

A következő hetekben egy új fordulatot jelentünk be a BeLIEve világán belül, amely esemény birtokba fogja venni a színházat február és március hónapokban egy átmeneti időszakra, mialatt Criss folytatja a rehabilitációját. 

A műtét ellenére, és amiatt, hogy Criss annyira elkötelezett a rajongói felé, továbbra is a színpadon lesz a korlátozott ideig látható show-ban, amelyben az új, Spike TV-n futó sorozatának előadói is fellépnek.

A jelenlegi BeLIEve előadás, amely ebben a hónapban ünnepli ötödik évfordulóját, teljes erővel áprilisban indul újra a Luxorban, miután Criss meggyógyult.

_________________________________________________________

Képek: | 1 | 2 | 3 | 4 |


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése